Iskolánk csapata lett a Copus 300 városismereti vetélkedősorozat győztese

A verseny döntő fordulójában iskolánk csapata mindvégig vezetve, remekül taktikázva, magabiztos győzelmet aratott a Zichy Mihály Iparművészeti Szakközépiskola és a Táncsics Mihály Gimnázium csapatai előtt.

A döntő fordulóig természetesen hosszú út vezetett. Az ezt megelőző fordulókban iskolánk diákjai és segítő tanárai együttesen harcolták ki a továbbjutást jelentő pontokat egy-egy kisfilm, képzőművészeti alkotás készítésével és egy színpadi előadás bemutatásával, ill. sportvetélkedőn és kódfejtő versenyen mérték össze erejüket és rátermettségüket a tizenhárom kaposvári középiskola csapataival.

A legjobb nyolc csapat közé jutást a Havasi Dorottya, Kisiván Rita, Tóth Blanka és Szűcs Zoltán által alkotott csapatunk egy izgalmas kvíz során harcolta ki, akik közül végül hárman vehettek részt a Kapos Televízióban is közvetített középdöntőben és végül a döntő fordulóban. Tájékozottságuknak, tudásuknak és talpraesettségüknek köszönhetően nyerték meg teljesen megérdemelten a versenyt.

Gratulálunk versenyzőinknek a kiváló teljesítményhez, köszönet iskolánk diákjainak a lelkes részvételért és közreműködésért, tanárainknak segítő és felkészítő munkájukért!