Erasmus+ Belgium

bel

Egy vasárnapon indultunk repülővel. A repülőút mindannyiunk számára különleges élmény volt, hiszen közülünk a legtöbben még nem repültek ez előtt. A charleroi-i reptérre érkeztünk meg vasárnap este és a városban szálltunk meg egy barátságos kis hostelban.

bel

A hétfői és keddi napokat egy charleroi-i iskolában töltöttük, ahol a belga diákokkal vettünk részt programokon. A diákokkal elég jól megtaláltuk a közös hangot, hiszen már korábban találkoztunk velük, amikor ők jöttek Magyarországra. Az iskolában tanóra látogatások voltak és különféle játékos sportprogramok. Az utazás elsődleges célja a fenntarthatóságról szólt, tehát a keddi nap nagy részében ezzel a témával foglalkoztunk. Csoportokban dolgozva megbeszéltük az ezzel kapcsolatos előnyöket és hátrányokat, valamint megoldásokat kerestünk a környezetszennyezésre. A projekt során plakátokat készítettünk, összevetettük a belgiumi és magyarországi környezettudatos praktikákat, majd csoportonként előadást tartottunk az általunk megbeszélt hasznos és kevésbé hasznos lehetőségekről. A belgákkal töltött napok nagyon eseménydúsak és izgalmasak voltak. Összességében elég sokat megtudtunk a fenntarthatóságról és a belga oktatásról is.

Harmadik nap, szerdán Brüsszelbe látogattunk el, ahol várost néztünk. Sok-sok különleges, régi és új stílusú épületet láttunk, ráadásként pedig az Atomiumot. Sétáltunk a főtéren, templomokat tekintettünk meg és megkóstoltuk a hagyományos belga ételeket. Egy csokoládémúzeumban is jártunk és megismerkedtünk a csokoládé történelmével, illetve láthattuk, hogyan készül a híres belga praliné.

bel

A negyedik Belgiumban töltött napunkon Gent városába utaztunk. Itt is a városnézésre fektettünk hangsúlyt. Sétálva és hajókázva jártuk körbe a várost. Gent egy igazi középkori város, Belgium legszebb városa. Az idegenvezetés során sok érdekességet tudtunk meg a városról és annak történelméről és az épületekről, templomokról. Egy középkori várat is láthattunk belülről. A vár hangulata visszarepített a középkorba és nem csak magáról a várról és a középkorról kaptunk hasznos információkat, hanem történeteket és meséket is hallhattunk a valaha ott lakó emberekről. A két városlátogatós napon sokféle tömegközlekedést próbáltunk ki és sok finom ételt kóstoltunk meg.

bel

Az utolsó napon újra találkoztuk a belga diákokkal és velük együtt néztük meg Charleroi városát és ismertük meg a város történelmét. Múzeumokba és templomokba mehettünk be és bár a város épp egy hatalmas felújítás közepén volt, így is akadt bőven látnivaló. Mindezek után elbúcsúztunk a belgáktól és sok-sok élménnyel gazdagodva mentünk a repülőtérre, majd repültünk haza Magyarországra.

Mindannyian nagyon jól éreztük magunkat, hiszen amellett, hogy az angol nyelvet gyakorolhattuk és többet tudhattunk meg környezetünk védelméről, gyönyörű helyeket láthattunk és izgalmas programokon vehettünk részt. Ez a kirándulás tanulás és szórakozás szempontjából is tökéletes volt.